Tiszafa > Fenyő - wyw.hu

Fanaptár: I mint idho, azaz tiszafa : téli napforduló (dec.23.) A tiszafa (Taxus baccata) a fenyõhöz hasonló tûlevelû örökzöld Európában. Kemény és rugalmas fájából régen fõleg fegyvert, íjat készítettek. Levelének es magjának mérges volta szabja meg helyét a hiedelmek világában. Ma is kedvelt temetõi díszfa, de már az antikvitásban a halál fája volt, ezért az ír fanaptár az év utolsó napjának jeléül a fenyõvel, az újjászületés fájával párban az év fordulójára ültette. A tiszafa téli helyét a naptárban az is indokolja, hogy igazán ekkor fejti ki mérge a hatását; lombja télen négyszer annyi mérget (taxint) tartalmaz, mint nyáron.

(Taxus baccata) 10-15 m magas fa vagy bokor. Amelyik tő nem nevel vezérágat, bokrosodni fog. Sötétzöld lombja árnyékban és napon is szépen fejlődik. Piros bogyók csak a nőnemű egyedeken jelennek meg. Jól tűri a metszést, szép, sűrű sövény nevelhető belőle.

A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozó, Magyarországon védett, örökzöld növényfaj. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a „közönséges” előnevet kapta. Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos. Magyarországon nem őshonos, középhegységi faj; megtalálható például: Bükk – Ómassa, Lillafüred; Bakony – Szentgál, Herend, Bakonybél területén, és még sok helyütt diszperz jelleggel.

A nagymagvú tiszafa (Torreya) a tűlevelűek közé tartozó áltiszafafélék egyik nemzetsége. Fajai a Csendes-óceán partvidékéről (Kelet-Ázsiából, illetve Kaliforniából) származnak, de dísznövényként sokfelé meghonosították őket.

Vannak növények, melyeknek valamely része mérgező. Egyiknek a tejnedve, másiknak a virágillata, de egyeseknek a termése tartalmaz mérgező anyagot. Ilyen növény a nálunk őshonos mutatós télálló tiszafa. A tiszafa árnyékkedvelő, talaj iránt nem igényes, bírja a meszes környezetet is. Jól tűri a metszést ezért alkalmas térhatárolásra. Ha igazi különlegességet szeretnénk válasszuk a sárga termésű „Lutea” változatot, mely nagyon dekoratív.

Örökzöld, kétlaki. Vátozatos alakú fa vagy terebélyes cserje. Törzse felálló, alacsony, gyakran már a tövénél vastag ágakra bomlik, rendszerint ormós, csavarodott és görcsös, csak zárt állásban ér el nagyobb méreteket, ilyenkor a korona 1-2 m magasságra tolódik fel. Az egytörzsű egyedek koronája széles kúp alakú, a több törzsű fáknál a koronából szétterülő, szabálytalan, több csúcsú forma alakul ki.

Tiszafa, többnyire kétlaki, tűlevelű fák vagy cserjék, rendszerint egyesével álló magvakkal, amelyeket a húsos, piros magköpeny kehely alakban vesz körül. A tőalakokat rendszerint magról szaporítják. Eurázsiában honos, 5-10 méter magas tőből elágazó széles, változékony korona alakú örökzöld fenyő. Ágai szabálytalanul fejlődnek, kérge vöröses, pikkelyes. Lassan nő, de többszáz évig is elél. A bakonyi Szentgál község határában és Balatonszegen van Európa egyik legnagyobb összefüggő állománya.

Európában, Észak-Amerikába és Kelet-Ázsiában egyaránt honos növény. Kilenc faja ismert (és két hibrid) bár egyes források kevesebbet említenek. A tiszafák örökzöld fák vagy cserjék. Kétlaki növény, termése piros vagy narancssárga színű. A növény jellemzője, hogy a piros magköpeny kivételével minden része mérgező. A díszfaiskolai termesztés során az alapfajokon kívül számos fajta került nemesítésre.Ennek köszönhetően oszlopos, törpre, kúszó, sárga lombbú növényt is vásárolhatunk. Növekedési eréje elmarad a tuja és hamisciprus nemzetségek gyorsan növekedő fajtáitól.

Az áltiszafafélék (Cephalotaxaceae) a tűlevelűek rendjének egyik családja. Egyes rendszerekben a közeli rokon tiszafafélékkel (Taxaceae) együtt alkotja a Taxales rendet. Az áltiszafafélék és a tiszafák között hasonlóságot korábban a kutatók konvergens sajátosságoknak hitték, és ez ki is fejeződött a rendszerekben. A legújabb genetikai, sejttani, kemotaxonómiai vizsgálatok azonban egyértelműen tanúsítják, hogy az áltiszafák a tiszafák testvércsoportja, és a hasonló sajátosságok (törzsszerkezet, levelek egy síkban helyezkednek el az ágvégeken, egy magkezdemény alakul maggá stb.) nem konvergens tulajdonságok, hanem valóban a monofiletikus eredetet bizonyítják.