Erdei fenyő > Fenyő - wyw.hu

Az erdeifenyő (Pinus sylvestris v. silvestris) a répafenyő nemzetségbe tartozó fenyőfaj, az egyik legellenállóbb és legigénytelenebb fenyő. Nemzetségének többi tagjához hasonlóan az északi flórabirodalomban honos. A répafenyő nemzetség legelterjedtebb faja: több mint egymillió km²-en nő. Az eurázsiai–boreális flóraterület három domináns fenyőfajának egyike. A szabadon növő példányok törzse szélesen elágazik, de korlátozott feltételek mellett a aránylag vékony és egyenes marad, miközben magasan felkopaszodik. Ágai vízszintesen állnak...

Pinus sylvestris / Erdeifenyő, Európai erdeifenyő. Ernyősödő, hajlott, csavart koronaágas, világos, összhatásban ritkás koronájú fa (2 – 20 – 40 m). Külső kérge papírszerű pikkelyekben hámlik, vagy vékony lemezkékben válik le, a kéreg idővel nagy, lapos táblákra repedezik. Érett hajtásai világossárgásak, elsődleges pikkelyei hosszan lefutók, hamar lehullók, tűi (3 – 10 cm) szélesek, laposak, kissé csavartak, többnyire szürkésen hamvasak. Környezeti feltétel: Teljesen télálló, igénytelen faj. A szélsőségesen rossz talajoktól eltekintve, mindenütt megél. Homokos területeken is alkalmas erdősítésre.

Az erdeifenyők nemzetségének 120 faja közül a legelterjedtebb a közönséges (vagy európai) erdeifenyő (Pinus sylvestris L.). Földünk egyik legnagyobb alkalmazkodóképességgel rendelkező fafaja. Jól tűri a szélsőséges éghajlati viszonyokat, így a Földközi-tengertől az északi sarkkörig, a Brit-szigetektől É-NY Szibériáig mindenhol előfordul. Az erdeifenyő jól szárítható, de intenzív, mesterséges szárításkor a szíjácsban finom repedések keletkezhetnek. A védőszeres kezelésnél a szíjács kiválóan, a geszt rész kevésbé telíthető. Kékülés ellen elegendő a mártással történő védelem. Fája az összes forgácsolóeljárással jól megmunkálható, de az erősen gyantás, vaseres faanyag feldolgozása nehézségeket okozhat.

Elsősorban a dombvidékek és előhegységek fája, de a síkságon is nagy területeket foglal el. Nálunk a legszebb állományok erdélyi települések közelében találhatóak. A termőhelyi szélsőségekkel szemben bámulatos az alkalmazkodóképessége. Megél a kietlen kopáron éppen úgy, mint az Alföld száraz homokján. Csapadékban gazdag területeken erőteljesen növekszik, és a csapadékhiányra nem olyan érzékeny, mint a lucfenyő vagy a bükk.

Fája: Értékes, sokoldalúan felhasználható, Jó alkalmazkodóképességű. Elterjedése: Csaknem egész Európában megtalálható. Északon a 70. szélességi fokig terjed (Norvégia, Kirkenes község). Keleten átmegy Szibériába egészen a Sztanovoj-hegységig, de megtalálható az Amur vidékén, az Altaj hegységben, Perzsiában, Kisázsiában és a Kaukázusban is. Délen előfordul a Balkán hegységben, az Appeninekben, Francia- és Spanyolország hegységeiben, míg nyugaton egész a tengerpartig elterjedt.

20-30 méteres megnövő, széles kúp alakú, később szabálytalan alakú gyakran lombos fákra emlékeztető koronájú fa. Törzsén a kéreg eleinte sárgásvöröses, majd egészen idős korban világos szükésbana. 3-6 cm-es toboza van. 4-7 cm hosszú tűlevelei kékes- vagy szürkészöldek, közepesen merevek. Rügyei nem vagy alig gyantásak. Hazája: Európa, Észak-Ázsia. Hazánkban Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint a Bakony nyugati részén fordul elő, főleg mint erdőt alkotó faj.

Erdei fenyő a tűlevelű örökzöld, melynek termése a virágkötészetek kedvelt kelléke. A Pinus silvestris 30-40 méteresre növő magas fa, mely egyedül állva vagy kisebb csoportokban különleges szabálytalan formájával, egzotikussá teszi a környezetét. Hozzájárul az érdekes megjelenéshez, hogy a páros tűlevelei ezüstös-kékes árnyalatúak, törzse pedig vöröses kérgű. Ha nagy a kertünk,akkor ez a fa ideális árnyat adó példány lehet, a gondozása igen egyszerű, csak adjuk neki is az örökzöldek tápanyagát - főként míg fiatal - és bőségesen lássuk el vízzel.